Psychopath

I hate that feeling. I feel confused even I've got my "lovers". I always want what I can't get. It's so typical of me! I alway srew. But last Thursday I thought that there's a 2-3% that I'm gonna be happy. No, I don't think. Life sucks. I go back to psychopath. Maybe it's better for me now. I hope that I'm not gonna spend there too much time, and I can com back someday... 

És egy kis új!

Régóta

Jórégóta nem sikerült időt kerítenem arra, hogy leüljek egy kicsit írni, mert itt volt a nyár, mindenhova rohangáltunk (nem buliból buliba, sajnos) hanem kórházból kórházba; de ma elérkezett a pillanat, hogy megint kisírjam a lelkem. Nem, persze megint nem jut rá időm, mert megint elrángatnak. legyen annyi elég, hogy újfent torkig elegem van abból, hogy mindig én vagyok akivel kiabálni kell, és hogy bármennyire is próbálkozom, azzal, hogy szembesítem anyát, vagy Vikit az általam látott igazsággal, akkor én vagyok a rossz. Pedig nem állok egyikőjük mellé sem, pártatlan maradok és mégis tudom, hogy nekik is fáj, de a tőlük kapott visszakarmolás jóval mélyebb sebeket váj bennem. Túl mélyeket, hogy élni tudjak velük. Olyan, mint egy heroin függő. Tudom, hogy le kell szoknom, mert nekem nem jó, de mégsem tudok, mert valami mindig hozzáköt és hív vissza. Egy családnak akkor sem szabadna ilyen szinten elfajulnia. Néha azt kívánom, bárcsak érzéketlen és érzelmetlen pszichopata lennék. Vagy csak lőjjék ki az amygdalámat egy picit. Csak egy picit. Kérem! mert ez így nem állapot. És az a baj, hogy ha bárkinek elmondom; nem érti meg, mert nincs a helyzetben. mert ez a "család" nem volt ilyen. És még csodálkoztam anno, hogy didaktikából elbőgtem magam vizsgán, amikor a Családszocializációt húztam és nem tudtam rendesen "hozott anyagból" építkezni. Mert ebből nem is lehet.

Oops, egy kis update, mert a zene elmaradt: