Passing by...

Utálom az emberi memóriát. Amikor nem kéne, kósza emlékfoszlányok jutnak eszedbe a múltból, amik csak facsarnak még egyet, a kegyetlen igazsággal amúgy is átszúrt lelkeden, amikor meg szükséged lenne rá, zsupsz, semmivé foszlott... Hogy lehetünk egyszerre az "evolúció csúcsa", s mégis olyan gyengék? Miért vagyunk halandók? Mi értelme így az egésznek? Miért van az, hogy mindig ugyanazok az emberek járnak pórul az élet különböző színterein, míg ugyanolyan társaik mindig sikeresek? Karma, kisugárzás, Univerzum? Egy nagy frászt! Hittem bennük, de már fogalmam nincs, hogy mégis mi a francban higgyek, ha akarok még egyáltalán bármiben. Az a kurva nagy igazság ezen a nagy Föld-ön, hogy nincs igazság. Tudom, az élet múlandó, és ezt nem tudjuk megváltoztatni, próbáljuk inkább mindig a legjobbat kihozni a dolgokból, de mi van, ha olyan körülményekben élsz, hogy nem tudsz változtatni, még ha belepusztulnál is? Mi van akkor, ha pár év alatt belefáradsz és nem akarod folytatni? Persze mondják, akkor is küzdj, mert megtérül... Hát én ezt soha az életben nem tapasztaltam még. És mi van, ha a körülményeken nem változtathatsz, mert abba születsz? Nem mindenki válogathatja meg, hogy hol és hogyan éljen. Na, de eltértem a témától. A lényeg, hogy egy pár pillanattal ezelőtt rájöttem, hogy bármennyire is önző dolog, ha oda kerülnék, ahol most ő van, akkor nem azért akarnám feladni, mert felakarnám adni, vagy bántani akarnám a szeretteimet; épp ellenkezőleg, azért akarnám feladni, hogy ne lássanak rosszabb állapotban. De nem akarok ide kerülni. gyorsan akarok rajta túl lépni a semmibe, ahol biztosan jobb ennél...

fájdalmam kifejezője #1
fájdalmam kifejezője #2
#3

Amúgy néha azon is elgondolkozom, hogy nincs értelme a nyomorúságot továbbadni, sem megosztani a saját nyomoromat mással, szóval értitek....

Little Boy

Non-rhyme poem about hopelessness

I hate to dream with you.

I hate that I see a picture of a celebrity and I see you in them.

I don't understand why.

You're haunting me.

But we don't met actually about 3 weeks ago.

I don't know why I have got feeling for you.

I hate myself.

You burn every bridge.

You miss me sooo much.

I hate that feeling.

I wanna talk to you, but I haven't a chance.

The others says that you're an asshole now, but I can't believe.

I hope, that one day we gonna be friend.

Or more.

Psychopath

I hate that feeling. I feel confused even I've got my "lovers". I always want what I can't get. It's so typical of me! I alway srew. But last Thursday I thought that there's a 2-3% that I'm gonna be happy. No, I don't think. Life sucks. I go back to psychopath. Maybe it's better for me now. I hope that I'm not gonna spend there too much time, and I can com back someday... 

És egy kis új!

Régóta

Jórégóta nem sikerült időt kerítenem arra, hogy leüljek egy kicsit írni, mert itt volt a nyár, mindenhova rohangáltunk (nem buliból buliba, sajnos) hanem kórházból kórházba; de ma elérkezett a pillanat, hogy megint kisírjam a lelkem. Nem, persze megint nem jut rá időm, mert megint elrángatnak. legyen annyi elég, hogy újfent torkig elegem van abból, hogy mindig én vagyok akivel kiabálni kell, és hogy bármennyire is próbálkozom, azzal, hogy szembesítem anyát, vagy Vikit az általam látott igazsággal, akkor én vagyok a rossz. Pedig nem állok egyikőjük mellé sem, pártatlan maradok és mégis tudom, hogy nekik is fáj, de a tőlük kapott visszakarmolás jóval mélyebb sebeket váj bennem. Túl mélyeket, hogy élni tudjak velük. Olyan, mint egy heroin függő. Tudom, hogy le kell szoknom, mert nekem nem jó, de mégsem tudok, mert valami mindig hozzáköt és hív vissza. Egy családnak akkor sem szabadna ilyen szinten elfajulnia. Néha azt kívánom, bárcsak érzéketlen és érzelmetlen pszichopata lennék. Vagy csak lőjjék ki az amygdalámat egy picit. Csak egy picit. Kérem! mert ez így nem állapot. És az a baj, hogy ha bárkinek elmondom; nem érti meg, mert nincs a helyzetben. mert ez a "család" nem volt ilyen. És még csodálkoztam anno, hogy didaktikából elbőgtem magam vizsgán, amikor a Családszocializációt húztam és nem tudtam rendesen "hozott anyagból" építkezni. Mert ebből nem is lehet.

Oops, egy kis update, mert a zene elmaradt:

Pain

Ma láttam Kölyköt az utcán. Egy nálunk felkapott utcai kajáldánál állt a Kálvinon. Elmentem mellette és még ennyi idő után is megdobbant a szívem. Nagyon szerettem régen - döbbentem rá. Túlságosan is. Jobban, mint ő valaha megérdemelte volna... Szóval pont telefonáltam és a metrólejáró előtt megfordultam, hogy a felszínen beszéljek anyával; meg hogy titkon visszanézzek Rá. Nem tudtam eldönteni, hogy sorban áll, vagy csak vár valakit. És mivel az össze béna amerikai romkom kínosabbnál kínosabb jelenete lejátszódott a fejemben, nem is beszélve a beszariságomról - mentségemre szóljon, lekopott a fearless runám - nem mentem oda hozzá köszönni. Mert nem tudom, hogy reagált volna... Amúgy miért is foglalkozom vele??? Le kéne szarnom és nem zavarnom őt többé. Nincs rám szükség. Soha nem is volt. Soha nem is szeretett, vagy kedvelt. Én csak egy rangon aluli "udvarlója" voltam. Egy a rajongói klubból. Egy veterán. :) Mert bárki is mondja, hogy nincs neki, én TUDOM, hogy van neki. Mármint nem szervezett fangirl-ökről van szó, de bárhova teszi be a lábát, mindig körülrajongja egy-két (vagy legalább 10) lány. De mégsem tudom figyelmen kívül hagyni, mert ő is egy részem lett azzal például, hogy bizonyos szokásait átvettem. Pedig muszáj lesz búcsút inteni neki, mert valszeg egy egészséges kapcsolatom van kibontakozóban. Jesszus, ezt leírtam? Basszus, jobb lenne nekem magányosan. Pedig törődök a környezetemben lévő hozzám közel álló személyekkel. Akkor mégis mi a probléma??? ... Van egy személy, aki (szerintem) érdeklődést mutat irántam. Mi lenne, ha most az egyszer nem szarnám el? Attól függetlenül mondom ezt; hogy valójában nem is akarok vele kapcsolatot. SHIT! Ezt is leírtam? Ez ugyanis az egyik legnagyobb dilemmám mostanában: egyik pillanatban úgy érzem, hogy igenis kell; másik pillanatban pedig nem. Áh! Látszik, hogy nő vagyok. De persze alá tudom támasztani, hogy miért nem kéne összejönnünk: mindketten csak pótlékot lehetünk a másiknak,mert másokért sokkal jobban oda vagyunk és a barátságunk pedig szorosabb, mintsem pótlékok legyünk. De olyan jó, amikor néha titkon megsimogatom a karját, vagy ő az enyémet! Áh! Gratulálok Lia, kölyökből megint eljutottál Alcide-ig. *Tapsvihar* Szóval visszatérve az eredeti témára: úgy elmondtam volna Kölyöknek, hogy nem "harapok" és már nem is érdekel úgy; de azzal, hogy  kiléptünk egymás életéből; az enyémben egy hatalmas űr keletkezett; amit más már nem igen tud betölteni. Remélem ezt soha nem fogja elolvasni!

(Are you) Having my baby

Ok. Ez már nem éppen aktuális, hiszen a drága nővérem már 9 hónapja volt terhes, de valahogy amikor megláttam tegnap megint Kevét, akkor ez a szám ugrott be :D Szóval szerda este én olyan fél 8 tájt értem a kórházba és majdnem éjfél volt, amikor eljöttünk. A nővéremmel végig bent volt a párja, aki kb fél óránként kijött elmondani, hogy hol tartunk, majd úgy fél 11 kor megjelent egy tök csöndes nagy szemeket meregető csöppséggel. Persze azonnal fényképeztem de ha nem haragszotok meg, akkor ezt itt nem tenném közzé, merthát mégis :D Szóval mindenki makk egészséges, bár a picike nem sokat sír. tegnap is bent voltam de nagyon zavar, hogy még egyáltalán nem foghatom meg és csak üvegen keresztül láthatom. Pedig már úgy megfognám a kezét vagy a pici lábikóját. remélhetőleg legkésőbb hétfőn hazajöhetnek és akkor kaphat már tőlem egy kis szeretgetést. Amúgy elég furcsa, hogy olyan felfoghatatlan még a dolog. És most én vagyok olyan, mint egy terhes nő, percenként elbőgöm magam. Na jó, inkább lépek, mielőtt megint rámjön az 5 perc :)

Come What May

Ez most nem lesz hosszú. Igazából csak egy emlékeztető magamnak, hogy milyen elképesztő barátaim vannak és minden nap hálát kell ezért adni.

Egy idézet, ami egy beszélgetésről jutott eszembe:
"Ó, ennyi csak, mi tudható, szeretni kell és szeretve lenni jó " (Moulin Rouge)

És egy szám, ami lehet, hogy egy kis idő múlva aktuális is lesz (???)
persze megint a Glee-s feldogozás, Darren miatt :D (meg persze Chris miatt is :D)

Freaking out

Utolsó előtti vizsga. Vizsgára való felkészülés újfent szintén nulla. Csak ahogy mindig szoktam. Leülök a gép elé jó esetben 1kor, hogy aztán hajnali egykor nézzek az órára és rájöjjek, hogy megint elb*****m egy napot. Csak a szokásos bénaságom. A hétvégén rendbe raktam a Glee-s mappámat, sorba állítottam az összes zenét abba a sorrendbe, ahogy elhangzanak a részekben. Ehhez persze át kellett pörgetni a részeket. Nem kis meló volt, de nagyon élveztem. :D Szóval ezzel töltöttem az időm nagy részét. Viszon eddig minden vizsgámon meg tudtam ugrani a 3as szintet, ami ugyan nem jó, de lesz majd jobb is alapon, elmegy.(1.hiba) És úgy éreztem ez is ilyen lesz. Persze nem lett. Alapból úgy kezdődött a napom, hogy kifordítva vettem fel a zoknimat, amit jó jelnek vettem és úgyhagytam. (2. hiba) Közbeszólt az is, hogy  a metró nem járt és végig kellett kerülnöm a fél városon és 20 percet késtem, még jó, hogy szóbeli vizsga volt. (3.hiba) Aztán K. pont kijött (mostanában kezdünk "bestik" lenni, hogy nagyon "trendin" fejezzem ki magam. De K mellett tudok az lenni a Glees családomon kívül, aki vagyok). Szóval K. pont kijött és 5öst kapott. És tartotta bennem a lelket, amíg be nem mentem és még meg is várt a lelkem. :D <3 (hatalmas cuppanós puszi és óriás szív neki)
Na, szóval bemegyek és fent hagyom a rózsaszín napszemüvegem (4.hiba). Kihúzom a tételt, családszocializáció. F**k yeah, ehhez még hozzá is tudok szólni. Jó, megvárom, míg az előttem lévő 3 lány felel, akik kb mind 3as vagy 2est kaptak, mert nem nagyon tudták a tételeiket(amiket persze én nagoyn jól tudtam.)
Szóval végre elkezdek beszélni, mire a tanár kb végig beleszólt. F**k yeah. Elmondok mindent, amit tudok, de a megszakítások miatt ugye nem számítok valami jó feleletre. Elismerem, volt, amit kihagytam és fontos dolog volt. Na és akkor ezeket a fontos dolgokat a tanár megpróbálta belőlem kihúzni. Na itt sírtam majdnem el magam. De félreértés ne essék. Nem azon akadtam ki, hogy nem tudok valamit és félek, hogy megbukom, hanem azon ami maga az elmélet. Ugyanis a családi szocializáció 4 alapfunkciója van, és ezeket a saját családomból kiindulva próbáltam összeszedni. (Mindig ezt csinálom. Ha nem tudok valami elméleti anyagot, akkor a gyakorlatból próbálok visszakövetkeztetni) Tehát ebből ami kicsapta nálam a biztosítékot, az a "pszichés biztonság kialakulása" aka. ahova hazamész ott jól érezd magad és a problémamegoldásban segítsen a családod, illetve támogassanak és elfogadjanak. Ugyanis ez nálunk abszolúte NINCS. És belegondoltam, hogy az érettségim óta úgy kell leülnöm tanulni, hogy a drága apám és anyám is azzal egzecíroztat, hogy "csak nem facebook-ozol?" "Mi lenne ha végre elkezdenél tanulni?" AMIKOR NEM LÁTJÁK, HOGY ÉPPEN MIT CSINÁLOK A GÉPEN. A másik meg a drága,egyetlen nővérem, aki amikor felhívtam megkérdezni, hogy hogy van (lévén terhes és egy hete kellett vna szülnie), majd kilyukadunk ott, hogy vizsgáztam ma és kettes lett (ja igen,végül csak görbült) egy ezredmásodpercig nem volt képes együttérzést tanúsítani, hanem rögtön szidni kezdett, aminek következményeképp jó nagyot sírtam (és nem azért mert kettes lett, hanem mert elég érzékenyen érintett a téma). Egyedül talán Mama a megértő mind közül, mert őt nem az érdekli, hogy hanyas, hanem hogy megvan, mert tudja, hogy nem a jegy számít, hanem, hogy megálljak a lábamon. Amit végülis anya is elmond, hogy ő is csak ezt szeretné látni, csak benne meg az a tüske van, hogy ő is ugyanezt csinálta ugyanitt és nem akarja, hogy ugyanarra a sorsa jussak, mint ő. De akkoris. Bizonyos hibákat el KELL követni, hogy az ember tanuljon. Oké, a közmondások nem erről szólnak, de leszarom.


Na, viszont most lejött az A Mother's Nightmare ami egy amcsi film és egy kedvenc fiatal színészem (Grant *superhot* Gustin) játssza a főszerepet és már régóta vártam, hogy megnézhessem. Let's go! :D (Btw: Ez egy igaz történeten alapuló kicsit thriller sztori :D)

Darren Criss 1.

Feltehetőleg elég sok hasonló című poszt lesz még itt, ezért kapott a cím egy 1-es számot. :D
Rajongója vagyok ennek a 'cisco-i srácnak, aki akaratlanul is sokat tanított nekem. Illetve nem is tanított, hanem bebizonyította, hogy igenis vannak még olyan "celebek" mint akik a fejemben élnek. Bebizonyította többek között,hogy igenis lehet egy sztár emberséges, kedves, foglalkozhat a rajongóival és nem csak a pénze miatt lehet híres, hanem a tehetsége miatt is. Persze ehhez sokat kell próbálkozni, soha nem szabad feladni, és jókor kell lenni jó helyen. Szóval jó nagy adag szerencse kell hozzá.

Aztán meg azon gondolkodtam el, hogy mindenki életébe kell legyen egy Darren Criss. Egy fiú, aki nem biztos, hogy a pasid, de nagyon jól ismer, elfogad olyannak,amilyen vagy, megnevettet,  benne van minden hülyeségben, amit kitaláltok a bandával, de ettől függetlenül lehet vele komoly dolgokról is beszélni és persze végül, de nem utolsó sorban dögös. Hát ezt így végignézve még hosszan sorolhatnám a Darren Criss-eink tulajdonságát, de leragad a szemem. Mindegy. Végülis, szerintem ez eleget mond. És belegondolva a saját életemben úgy 4 pasit tudok megnevezni, aki valamilyen úton-módon a Darren Crissemnek mondható. Most nem említenék neveket, de ebből a 4 srácból szerintem 2 tudná magáról, ha ezt olvasná XD A maradék 2 pedig éppen túl messze van tőlem, de egyről biztosan tudom, hogy bármikor beszélhetnék vele, egyről pedig csak remélem, hogy az életünk még keresztezi egymást és az nem az esküvője lesz, ahol megkeseredett vénlányként fogok megjelenni. Hm. Darren Crissből indultam ki és megint eljutottam az önsajnáltatásig. Gratulálok Lia! *önpacsi* I'm so messed. Szóval inkább lépek. Bye 4 now! :D

Hidas Judit: 9

Mindezt még hétfőn fogalmaztam meg magamnak:

Sokkolódva ülök a gép előtt. Ennyire könyv még nem érintett meg. Ez persze nem igaz, mert volt már rá példa, csak olyan könyv nem volta, ami áttételesen is, de rólam szólt volna. Rádöbbentem 1-2 dologra magammal kapcsolatban. És most nem nemi identitású, vagy viselkedési, vagy valami hasonló ügyben, hanem a legfontosabban. A szeretés és a szeretve levés viszonyában. A könyv, amit olvasok, Hidas Judittól a 9. Először csak azért akartam kivenni, mert Judit a szerzője és valójában anyának akartam kivenni elsősorban és csak másodsorban magamnak. Azonban a sztorija miatt megtetszett és elkezdtem. Először elég fenntartásos voltam bizonyos dolgokkal kapcsolatban, mert ez egy tipikus ponyvaregénynek indul. Most azonban a közepén tartok és inkább úgy gondolom, ez egy lelki dráma. A főszereplő hatalmas önmegismerésen megy keresztül a sztoriban, ami alapjaiban rengeti meg a kapcsolatairól alkotott képét. Mármint a szerelmeiről alkotott képét. És teljesen átéreztem, ahol most tart. Rájött arra, hogy nem bírja elviselni a kudarcokat; ahogy nagyon sokan nem. Persze mondhatnánk, hogy ez nem nagy dolog, hogy átérzem, de az elmúlt pár hónapi anyával való veszekedések során többször előkerült, hogy mekkora egy szar életem van már most; hogy elpuskáztam a jövőmet és már most el van szarva minden dolgom. És így is érzek, mert minden jó lehetőség kicsúszott a kezemből. Csak a könyvbeli főszereplővel ellentétben (Pirosnak hívják) engem nem a maximalizmus lökött a kudarcok szenzitív kezelésébe, hanem a lustaságom. Jó. Ezt eddig is tudtam. Azonban ami még ehhez kapcsolódik és a könyv nélkül soha nem hoztam volna összefüggésbe, az az, hogy a kudarcok kerülése miatt nem engedek magamhoz senkit igazán közel, bármennyire is szeretném, ha végre összejönne egy épkézláb kapcsolat. De nem tudom mitől félek. Nem mondhatom azt, hogy várom a szőke herceget fehér lovon (bár szerintem minden nő legbelül várja őt) próbálok tenni a kapcsolatépítések ügyében, de most rádöbbentem, hogy valószínűleg minden kiszemeltem számára azt sugárzom kifelé, hogy elérhetetlen vagyok. És nem a kinézetem miatt, hanem mert nem engedném közel őket magamhoz. Pedig nem vagyok képtelen rá. Egyszer-kétszer már sikerült, csak az nem sült el jól. Lehet,hogy ettől félek? Hogy innen indul minden? De a közelengedés nem volt feltétlenül kudarc, mert születtek belőle egész jó, sőt akár nagyszerűnek is nevezhető fiú-lány barátságok, csak szerelni kapcsolatok nem. Pedig nagyon vágyom már rá, hogy valaki Úgy törődjön velem. És ne csak a szomszédlány legyek, akitől leckét lehet kérni, vagy akinek béna a fogsora és sosem képes elég szexin öltözködni, vagy ha megteszi nem elég bátor, hogy kihasználja az adottságait. Dagonyázom az önsajnálatban. És megint fizikailag fáj a szívem. Fura. Úgy tűnik mostanában egy napra sem tud elhagyni a fájdalom. Pedig tök boldog voltam ma. Anyával is viccelődtünk ma, olyan jó érzés volt, nem vesztünk össze igazán. Na jó. Befejezem. Remélem egyszer lesz olyan ember Rajtatok kívül, akivel ezt meg tudom majd beszélni.  

When you tap by the wind of death

Meglepően most angolul fogalmaztam meg a dolgokat (mint ahogy amúgy magamban mindig). Az elmúlt és az következendő dolgokat. Mostanában túl sokszor éltem meg azt, amit az emberek úgy hívnak, összetört szív. De én TÉNYLEG érzem, hogy valami szúr, nyom és talán soha nem fogok tudni megszabadulni tőle. Igen, érzelgős vagyok. De nem lehetek mindig érzéketlen, mert nem vagyok szociopata, bármennyire is hasonlítok néha rá.  Szóval, ami a lelkem nyomja:

 "Weird, that when death becomes palpable; everything around you is starting deal with it. The universe will be against you, to accidentally kept your feelings locked in yourself. The world is the biggest cheater in the human life. There's no miracles, just the dry reality, which makes you senseless and sesitive at the same time" - midnight thoughts


I guess, I've wrote everything.

And there's the song which always makes me cry.

Érzelmetlen....

Hetek óta... Hetek óta van ez az érzés... Mint egy rossz bipoláris depressziós... Semmi ok nem lenne arra, hogy szomorú legyek. A nap süt, az időjárás jó. A saját napom is tök jó volt, érdekes; olyan embereket hallhattam előadni, akiket nem mindennap hallhat az ember(Czeizel Endre, Winkler Márta) És a barátaim is körülvettek. Sőt, még a kinézetem is tök csajos volt és többen megdicsérték a választásom. Meg a ponchom is, amit a gimiben nem mertem felvenni, a sok hülye sznob miatt (ha valaki olvassa és tudja, melyik gimiből jöttem, akkor excuse, de az a diákközösség kirekesztő, ezt be kell ismerni). Meg a szalagaavatóra vett cipőm is rajtam volt, ami anno nagyon törte a lábam, de ma egész jó volt. Szóval pöpecül néztem ki, de még ez sem tudott feldobni igazán. Délelőtt az előadásokon végig a "Come Whay May" szövege ment a fejemben a Moulin Rouge-ből; aztán meg bármit hallgattam, még a Wake Me Up-ot is, a Wham-tól(Glee covert persze) nem tudott felvidítani... Még az sem, hogy az outfitem beváltotta a hozzáfűzött reményeket bizonyos embereknél... ;P Semmi. És ez nem először fordult elő. Már hetek óta van ez. A múltkor is csak ültem a többiek között és valami furcsa örvény kapott magával és nem tudtam szinte megszólalni sem, mert csak néztem magam elé. Borzasztó és az a baj, hogy nem tudom, miért van...

Szerencsére végül egész jó lett az este a twitter miatt; de arról majd később... :)

Régen

Well,well,well.... Régen nem jelentkeztem és szerintem most sem lesz hosszú.
Ígérem, visszamenőlegesen megírok mindent, mert úgy tűnik vannak,akiket érdekel... Vagy csak túl egyszerű a blog neve, azért találnak rá (általa rám) sokan. :D Mm nem sok az a napi 1, de jobban megy, mint  a regényem. De nem erről akartam beszélni... Utálom, hogy nem tudom követni néha a széjjel futó gondolatmeneteimet, de könyörgöm, nőből vagyok, ráadásul író(nagyzolás, tudom).

Szóval, ami fontos:
Ma végre voltam kirándulni a barátaimmal. Elég vicces, hogy lassan már 7 és fél éve ismerjük egymást, de valahogy amíg egymás "szájában" éltünk a gimiben, addig nem gondoltuk, hogy szükséges lenne kiruccannunk kirándulni, hanem elegek az osztálykirándulások(ez persze így nem igaz, csak bármit szerveztünk, valami mindig közbeszólt :D) Szóval ma végül eljutottunk a Holdvikágárokba. Eredetileg a Rámszakadékba akartunk menni, de mondtam a "felbujtónak", Annának, (aki azon felül hogy a legfuribb legjobb barátnőm, még a csapattársam is röplabdán) hogy ilyen időben; olvadáskor életveszélyes a Rám-szakadék, szóval azt offoljuk; így kötöttünk ki a Holdvilág-árok mellett, ami pedig a térkép alapján "Esős időben nehezen járható" Persze :D De erről később.
A mai kis túra résztvevői a legtúrázósabb része volt a bandánknak. Anna, Sanyi(legjobb fúbarát, olyan, mintha a testvérem lenne), Fruzsi(igazából miatta mentünk, mert szeptember óta Szegedre jár egyetemre és hiányzik nekünk, meg vica verza) és Én. A találkozóra mindenki pontosan odaért. Ami őszintén szólva mind a 4ünk esetében nagy szó, de nem késhettük le a HÉVünket Pomázra XD És nem is késtük le... A vonat úton még nagyon a suli volt a téma, néha a filmek és a sorozatok, esetleg néhány perverz beszólás(amik egyre nagyobb szerepet vettek át a beszélgetésben, de ez csak oldotta a hangulatot és nagy röhögéseket okozott). Pomázon majdnem nem szálltunk le... Oh, csak a szokásos XD De legalább a buszt elértük és nem kellett egy órát várnunk :D Aztán már ott is voltunk, de hogy milyen zord idő volt eleinte! Persze később egész jó lett az idő, de először nagyon fújt a szél... Na, elindultunk és már bent voltunk az árokban, amikor persze nekem lett igazam, mert a patak kicsit meg volt áradva... De csak egy kicsit. Ami azt jelentette, hogy folyamatosan különböző mélységű és sodrású gázlókon kellett átmennünk. Mondanom sem kell már az elejétől szívattuk egymást, hogy ki mikor fog beleesni egy gázlóba. Na, Anna volt az első, de ő tényleg beleesett XD És fel sem állt egy fél percig, mert annyira nevetett... Meg mi is... Sajnos ez még nem volt lekamerázva, mert hülye fejjel nem vettem elő az első percben Daisy-t (ne kérdezd, hogy miért van elnevezve a fényképezőgépem, én magam sem tudom, csak azt, hogy Daisy Duke-ról kapta a nevét, mert mindig olyan akartam lenni, mint ő a hazárd megye lordjaiban). SZóval onnantól kezdve, meg kb addig is én mentem elöl és videóztam az átkeléseket, meg fényképeztem. Gyönyörű egy hely! Csak kár, hogy olyan nagy volt az esőzés, mert még szebb lett volna, ha hozzáférünk bizonyos részeihez és nem vág el minket tőlük a víz... Persze kb 30 perce mentünk, amikor találtunk egy jobb állapotban lévő padot, amire letelepedtünk kajolni, meg megnézni, mennyit haladtunk. Hát hozzá kell tennem, elég keveset, de jót beszélgettünk, kinyitottuk a bort, fényképezkedtünk, meg vétettünk a természet ellen XD AZtán tovább indultunk és úgy egy újabb fél óra múlva el is értük az árok végén lévő vaslétrát, amin sajnos nem tudtunk felmenni, mert mivel az a szakadékon való átjutást segíti, ezért a lezúduló víz lazán mosta az alját ergó egy kisebb fürdő esetén tudtunk csak volna felérni :D Szóval megkerültünk és felmásztunk a szakadékhoz, előtte megnéztünk valami emlékhelyet, ahova ugyan ki van írva,hogy belépni tilos és életveszélyes, de persze Sanyival bementünk, csak nem arra a részre, ami tényleg veszélyes. Aztán a szakadéknál Sanyi is elcsúszott így ő is bekerült a "pontgyűjtők" közé :D Fruzsi már korábban bukott egyet, de én álltam nyerésre, mert csak a cipőm kezdett átázni :D Aztán mondtuk, hogy nem akarunk arra visszamenni, ahol jöttünk. De először kicsit beparáztam, mert nem ismertem az utat, és tudtam, hogy Fruzsi max 2 óra múlva feladná... De nem mondtuk el Fruzsinak először, hogy az mennyire hosszú út, ezért lazán elindultunk. Közben Hol havas hol saras volt az út, Sanyinak sikerült belelépnie egy rianába és jól át is ázott, cserébe ciccentettünk egyet XD Jobban mondva kettőt :D Közben találtunk egy hatalmas befagyott "tócsát", ami főlé benyúlt egy hatalmas faág... Hát persze Sanyinak muszáj volt szórakoznia azzal, hogy csúszkált a fába kapaszkodva a jégen. A biztonság kedvéért felvettem. De szerencsére nem tört be alatta, így csak egy értelmetlen vicces pillanatot sikerült lencsevégre kapnom :D Végül már megmásztuk a nagyobbik hegyet, amikor Fruzsi kezdett kicsit hisztizni, de ezt ő is elmondta magáról.. Pláne, amikor megtudta, hogy még egy közel akkora hegy van még hátra. Aztán a felfelé úton addig beszéltem hozz, amíg már csak akkor nézett fel, amikor mát lefelé jöttünk. :F Challenge Accomplished :D Közben szójátékot játszottunk és a "TAT" szóból eljutottunk a "MOB" szóba XD Aztán a sörök is elfogytak mi meg lassan le is értünk a busz állomásra, ott a bor is elfogyott, a HÉVnél megint hülyültünk :D Aztán felvetettem azt a korábbi ötletet, hogy üljünk be valahova. Meg is céloztuk a HaBárt, de sajnos még nem volt nyitva, így átmentünk az EgyetemKávézóba. Sanyi meg nagyban röhögött, de nem azon, hogy milyen sárosan állítunk be, hanem azon, hogy egy BME-s kocsmába beállít 3 gyönyörű, nem BME-s csajjal XD Megtapsoltam a fenemód jó gondolkodásmódjáért :D Beöntöttünk fejenként egy pofa sört, aztán még beszélgettünk, végül Sanyi lépett elsőnek, mert ment a busza :D Aztán a lányokkal mi is mentünk, de még beugrottunk az Aleeba vacsit venni....

Összegezve a mai nap: 10/10, mert régen éreztem ilyen szabadnak és ilyen jól magam. Semmi sértődés. Semmi titkok, bár volt amiről nem beszéltünk, de mind örültünk neki :D Szóval ismétlést az ilyenekből, mert nagyot dobtak rajtam :D

Pipitér

Na, ma bepótolok mindent: Kedden voltam egy értelmetlen tájékoztatón, amire be kellett mennünk 9re a suliban, hogy kb elmondják azt, amit tájékoztató- ként feltettek a netre is... De persze a problémás kérdésekre nem tudtak válaszolni... :S <3 College. Aztán belefutottam pár évfolyamtársamba, akikkel jóban vagyok és addig rágták a fülemet, amíg be nem ültem velük a Pipitérbe, ami a suli mellett lévő kocsma/kajálda/kávézó. Igazából csak pipi-nek hívjuk és  még sosem voltam bent, pedig minden reggel ott megyek el mellette... :D Szóval beültünk egy kv-ra és am egész olcsó hely, nekem tetszik, tiszta IKEA-reklámújság, minden IKEA-s és ez nagyon tetszik! :D Itt jókat iszogattunk, beszélgettünk, majd volt egy halo dolgunk ezért 2 részre szakadtunk; én az egyik csajjal elmentem a Móricz-ra, utána meg a központi könyvtárba; ahol ő sosem volt még! Közben beszélgettünk és elmeséltem a szokásos sztorimat M-ről és ő is elmesélte a hasonló sztoriját. Jó érzés tudni, hogy nem én vagyok hülye, hanem a férfitársadalom! :D Persze, ahogy meséltem neki, tökre felkavarodott bennem minden, és megint hülyéztem magam, de a csajszi megnyugtatott, hogy nem én voltam a hülye, hanem M, szóval megnyugodtam. De akkoris hiányzik! Borzalmas, és még örülök is a mostani barátnőjének! Mondom, hogy nem vagyok normális! Le kéne zárnom, de nem tudom... Túl sok emlék köt hozzá, túl sok mindenről jut ő eszembe..
Na, de nem erről akartam írni, hanem hogy persze beszéltem Darrenről, meg a fórumról, hogy sosem gondoltam, hogy ennyire jóban leszek emberekkel. Aztán visszamentünk MOMba és beültünk a mekibe. Csak a szokásos óvónénis dolog XD Ettünk, nevettünk és nagyon jól éreztem magam :D Végül még egy felé is mentünk haza. Egész szép délután volt! :D

Hiányzik.

Tegnap kegyetlenül összevesztünk anyával. Rég nem volt olyan, hogy én zokogva üljek a földön és üvöltözzünk egymással. Persze megint a "függőségem" volt a téma. Mármint a fórum. Ami nem is függőség, csak netes kapcsolatok halmaza, ami nemsokára úgyis át fog lépni a neten... Ha elenged Szegedre; de most még ezt a témát is félek felhozni! Így, mivel a szülői szigort alkalmazva nem ülhettem vissza a gépemhez, papírra született a zokogásom közepette ez a szöveg, amit megint nem tudok neki elmondani, mert nem értené meg: "Szükségem van arra az anyára akivel nem csak felszínes dolgokról tudok beszélni; akivel mindent meg lehet beszélni; aki meghallgat; nem ítélkezik; elfogad olyannak, amilyen vagyok és nem szól bele  a dolgaimba állandóan. Hiányzik a régi anyám. Aki engedékeny volt és megértette, hogy társasági lény vagyok! Hol van ez az anya? Hova lett? Miért kell állandóan csak veszekednünk? Miért keresi bennem csak a rosszat? Miért nem tud sohase megdicsérni? Miért nem ismeri el a saját hibáit és miért hárít rám mindent? Miért vagyok mindig én a bűnbak? Miért kell állandóan azzal fenyegetőznöm, hogy elköltözöm? Esküszöm, meg fogom tenni. És igenis összeszedek valami munkát; hogy soha többé ne kelljen látnunk egymást!"

És még mindig így gondolom valamilyen módon... Borzalmas...

Bukta/Glee/Fórum

Na, sikerült megint felkeverednem. A napjaimról annyit, hogy sikerült megint megbuknom Anyanyelvi nevelésből, de a tanár szerint már jobb volt egy fokkal. Kérdezem, ha jobb volt egy fokkal, akkor miért nem 2-es??? Na mind1, még van egy lehetőségem pénteken; ha akkorsem jön össze, akkor meg fel kell vennem a 3. félévben. Azért próbálok pozitívan hozzáállni és úgy gondolni a dologra, mint egy leküzdendő feladatra, ami amúgy nem befolyásol semmit.

Na és akkor a főtéma: a Glee
Ez egy amerikai sorozat, asszem a zavaros és sok újat hozó 2009ben indult útjára és nagyjából a kis Hazánkon kívül nagy sikerrel fut. Nálunk az első évadot leadták az egyik nagy kereskedelmi csatornán; szerintem jó volt a reklámja, de a rossz műsorsávba való helyezés(vasárnap késő délután; amíg az USAban asszem szombat esténként ment) és feltehetőleg a téma nem volt elég kapós, így kasza lett a vége. De csak NÁLUNK. Odaát 1000-rel megy a show, már a 4.évad közepén vagyunk lassan. Igazából egy középiskolait showkórusról szól (igen, Magyarországon ilyenről is csak 1ről hallottam, ahova már rég szeretnék csatlakozni, de valahogy mindig közbe jön valami - am Budapesti Show Choir a nevük és többször léptek már föl tv-ben is pl: Megasztár). Visszatérve a Gleeben a New Direction (ez a kórus neve, magyarul Új Irányzat) az iskolai társadalmi ranglétra legalját képviseli és csak "lima lúzerek" járnak oda; akik persze egyáltalán nem lúzerek és ezt meg is mutatják. A zene meg úgy jön be, hogy általában dalban mondják el a problémáikat és persze közben az ő életük és a kórus élete is változik, szerelmek; emberek, versenyek; sztár vendégszereplők(mint NPH) jönnek-mennek és mindenki énekel, még az, is aki azt mondja magáról a való életben is, hogy nem tud.(Persze tud.) A sorozatot amúgy Ryan Murphy jegyzi, aki a Kés/Alatt és az American Horror Story és persze a New Normal agya is. Tisztelem, de néha kicsit lököttségeket tudnak belevinni a sorozatba; ami úgy a 2.évad közepe táján kezdett mélyebbre merülni a társadalmi problémákban, mint másság vállalása és ebből következő atrocitások elviselése; harc a versenytársakkal, vagy tini terhesség; esetleg autisták beilleszkedése az iskolai környezetbe, vagy kerekesszékes gyerekek lehetőségei; és persze az elhagyhatatlan vallási téma. Még mindig nem értem, hogy hogyan nem adják nálunk *ironic*...

És most kicsit a szereplőkről. Ha nincs Glee, nem ismerem meg Darren Crisst, aki teljesen megváltoztatta az életemet több ezer kilométerről is; meg ott van az egyik főszereplőt játszó Lea Michel(The New Year's Eve-ből lehet ismerős) akit szintén csodálok, és eleinte még magamra ismertem a karakterében, de mára ez megváltozott. Aztán Chris Colfer, aki mindamellett, hogy csodálatos hanggal és zseniális színészi képességekkel áldott meg a sors még jó író is, 2 könyve is jött már ki(természetesen nálunk egyik sem fellelhető, még angol nyelven sem) sőt egyik könyvét azóta meg is filmesítették, aminek főszerepét is játszotta. Meg most utolsónak Naya Riverát említeném, és nem csak azért, meg egy napon születtünk, de olyan gyönyörű az a lány, hogy huhú! :D Tipikus latin szépség, meg egy kicsit sokkal több csillogás. Remélem ő lesz a következő Salma Hayek. :D

És akkor a fandom: A Glee sokezer amerikai és nem amerikai életét változtatta meg, részben a zene miatt, részben azért mert kicsit kiszakít a hétköznapokból, de mégsem, hiszen hétköznapi problémákat mutat be kicsit néha eltúlozva. Szóval egy ambivalens sorozat ezen a téren. És hogy nekem hogyan változtatta meg az életemet? Egy ideje már szemeztem a glee.hu oldalon lévő FÓRUM nevű füllel. AZtán úgy szeptember tájt gondoltam bejelentkezem oda, mit veszthetek?! Hát, be kell valljam; életem legjobb döntése volt! Komolyan! Általában mindig rosszat választok, ha választanom kell, de itt erről szó sincs, ugyanis a fórumnak , mint a Gleenek is mágikus ereje van és az ország teljesen különböző pontjáról köt össze teljesen ismeretlen embereket, akik pár hónap alatt iszonyatjó kapcsolatot és barátságot kötnek, anélkül, hogy valaha is igazán találkoztak volna! És JÓL ÉRZIK MAGUKAT! Esküszöm, a legelfogadóbb társaságba kerültem be, ahova csak kerülhettem. Sosem hittem volna, hogy sikerül olyan emberekkel kapcsolatot teremtenem, akik nem néznek le a kinézetem, vagy a naivitásom miatt... És azt sem gondoltam, hogy lesznek olyan emberek, akik értékelni fogják a vicceimet és arra ösztönöznek, hogy kezdjek el blogolni és mutassam meg nekik a regényemet, és ráadásul még tetszik is nekik. Teljesen meghatódok néha, néha hangosan felnevetek; néha velük együtt sírok. Igen; igaz a mondás, hogy Gleek Is A Family!

És elfelejtettem zenét berakni, szóval most gyorsan; ez még a délutáni bukásos hangulatomhoz: 

Pretending

Rájöttem, hogy egész jól tudom tettetni, hogy jól vagyok. Igazából nem nagyon szoktam panaszkodni a barátaimnak; emlékszem A. arcára is, amikor elmondtam neki valamit, amit régóta őrzök...
Persze, mindenkinek van szüksége titkokra, de vannak olyan titkok, amik nem ártanak senkinek, csak magunkat fedjük fel vele. De kérdem én, miért nem tudunk elérni egyszerűen arra a pontra, hogy annyira megbízzunk valakiben, hogy felfedjük neki, ami belül bánt vagy foglalkoztat minket?
Mert az, hogy a barátnőnkkel kibeszélünk pasikat, vagy hogy éppen letört a körmünk, az nem igazán mi vagyunk... Persze, egy részünk, de nem a lényegünk. Annyira rossz, hogy nem igazán találtam meg azt az embert, aki az életem minden egyes szeletét ismerné. Mert ott van K. akivel bárhányszor, bármennyire is eltávolodunk egymástól, ha találkozunk, mindig tudunk nem felszínes beszélni, mert szinte egyszerre születtünk és az anyukáink is barátnők. Meg ott van A. akit 6 éve tudhatok barátomnak(igen, könnyen dobálózom ezekkel a szavakkal, de ez gyári beállítás nálam, azonban dolgozom a fejlesztésen), de ő is csak egy szeletét ismeri az életemnek.
Ráadásul ez visszafele is igaz, mert más ember sem nyílik meg másnak, szóval nem ismerhetsz ki egy embert soha. És ez borzasztó. Vagy csak velem van a gond? Lehet, hogy ezért siklanak ki a kapcsolataim? Pathetic
De visszatérve az alapgondolatra; asszem mindenkinek csak marad a szokásos maszk, ami viszont egy idő után levehetetlen lesz. Mint M esetében is, aki annyi maszkot hord, hogy sosem tudtam, ki is ő... És még annyi idő után, még ilyen messziről is szeretném megérteni a bonyolult lelkét... Hogy lehet egyidőben valaki végtelenül kedves, megértő, őszinte, hazug és "áruló"? Az élet nagy kérdései... Remélem egyszer vele is lesz még lehetőségem beszélni erről; nem csak a névtelen idegeneknek mesélek Róla.

Egy kis zene is kell, mostanában nosztalgiázom(csak mint mindig): Egy kis Avril, még régről:
http://www.youtube.com/watch?v=dGR65RWwzg8

Meg egy kis új P!n, aminek a szövege, amúgy megijesztett elsőre, de tudom, hogy sosem tennék ilyet: http://www.youtube.com/watch?v=_Wl5-audkPY

Pff...

OMG! Asszem ez volt életem egyik legrosszabb napja...
Persze nem lett meg az utolsó vizsgám... Szóval kedden megyek belőle újra, de ez most annyira elszomorított. Szerettem volna legalább az első félévet úgy megcsinálni, hogy ne legyen belőle UV. De hát ez van. És tudom, hogy az egész az én hibám, de akkoris fáj... Mert megint csalódást okoztam, mint mindig. Ilyenkor néha komolyan elgondolkozom, hogy végtére is mi a fenének vagyok ezen a világon, de sosem tudok választ találni rá. És ez megrémiszt. Mi van, ha ez az egész, amibe belekezdtem nem is fog összejönni? Nemhiszem, hogy az írásból meg tudnék élni, bár az az álmom, de tudom, hogy az TÉNYLEG csak ÁLOM. Az éneklés szintúgy. Szóval, akkor mégis mit? Semmi máshoz nem értek. Wonderful! Újabb semmirekellő.

És persze ilyenkor mindig előjön belőlem az, hogy én az élet minden terén kudarcot vallok. A "párkapcsolatok"-at nem is említem, de a családban is mindig velem van baj és a suli sem ment soha úgy(pláne az utolsó években) ahogy terveztem. Mégis ki tudna nekem ebben segíteni?

Na jó, ennyit a "sírásról"...

Az egyetlen dolog, ami ma feldobott az a kedvenc sorozatom, a Glee, ugyanis kijött az új része, amit még nem láttam, de már tudom, hogy jó lesz; láttam a Behinde the scene-s videókat és Perfect! Viszont nem is ez "vidított" fel, hanem a kövi rész promoja, amit itt tudtok, megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=MgyFpVY3EGE&feature=player_embedded

Végül itt a szám, ami ma meghatározta a napom: http://www.youtube.com/watch?v=hwyL_T8UDg0

Mindenféle

Na, megint egy olyan nap, amin nem csináltam semmit. Borzalmas, pedig bent kéne maradnom az egyetemen... És holnap megint vizsga... Egy eléggé húzós; anyanyelvi nevelés és nincs belőle nagyon javítási lehetőség... És semmit nem tudok... :S De csak nagyon remélni tudom, hogy megint sikerül kivágnom magam valahogy... Eddig sikerült; asszem azért elolvasom; amit a többiek összeszedtek; ha keveset is; de csak segít rajtam. I hope so....

Másrészt viszont ma van apa születésnapja, amit általában nem szoktunk ünnepelni, mert ő nem az a típus. Most hétvégén ünnepeltük az enyémet a nagyiméval együtt, kicsit megkésve; mert mindkettőnké 12-én van, de mivel így értünk rá, most ünnepeltük... :)
Apát ott is megköszöntöttük, de nem kapott ajándékot. Valahogy ő kimarad ebből mindig és nem tudom, hogy ő hogy van ezzel. Igen; ő egy eléggé kiismerhetetlen ember, aki néha alig érdemli meg a szeretetet; de ilyenkor azért mégiscsak... talán...

MInd1, a lényeg, hogy vettem neki a kedvenc sütinkből (belga krémes) és még vettem 2 téli fagyit, mert mint kiderült szereti. Akartam venni valami marcipán figurát is, de nem tettem meg, mert nem tudtam volna olyat választani, ami illett volna neki. Eredetileg egy I <3 Volleyball feliratú pólót akartam neki csináltatni, de végül úgy döntöttem, megvárom vele a 60. szülinapját, ami mondjuk még sokára lesz, de valahogy akkorra érzem jónak :D

Na jó, elég az ömlengésemből...
Vagy mégsem?

A Black Star Saga első történetének prológusát felraktam fórumra (Glee-s fórum; ha nem tudod mi a Glee, azonnal guglizz rá, mert ez az egyik legnagyszerűbb sorozat; majd írok róla) és aki olvasta, az eddig odavan érte. Én meg értük vagyok oda; meg azért mert így egyre több pozitív visszajelzést kapok és ennek nagyon örül a kis lelkem, aki félt bárkinek megmutatni, mert féltem az elutasítástól és attól, hogy még azon a téren is elbukok, amit a legközelebbnek érzek magamhoz (Btw, már blog formában is elérhető a blackstarsaga.blogspot.com -on ajánlom minden fantasztikus regény-rajongónak)

Ígérem azt, hogy megpróbálok valami jó kinézetet varázsolni mind2 blogomnak, de még elég kezdő vagyok, szól excuse me... :D

A netemről nem is beszélve, mert örülök, hogy egyáltalán betölt... Nagyon lassú lett; szóval most anyával fontolgatjuk, hogy korlátlanra váltunk :) Na, az lesz az igazi móka :D

Huh, mára ennyit kedves naplóm, ám illenék még felsorolnom... Gosh, mennyire szerettem a Doug-ot :D
szóval még egy link a mai naphoz; sőt rögtön 2: Az első a nosztalgiázásomhoz köthető, amit a zenemappáim között teszek, mert már kezdtem unni az újakat: Atomic Kitten - Eternal Flame, amit szeretek énekelni, mindig valami kellemes hangulatom lesz tőle http://www.youtube.com/watch?v=aztY_fpjJeQ

A másik meg a délutáni sétámkor jött, persze Glee: a White Christmas feldolgozása, aminek a klippjéért is odavagyok... Nem véletlen, 2 nagyszerű előadó énekel benne és megdobogtatják a hideg szívem: Chris Colfer (aki amellett, hogy zseniális énekes és színész, nagyon jól ír és ezért is tisztelem) a másik pedig Darren Criss, akiről most nem fogok többoldalas ódákat zengeni, de ő egy tökéletes ember, az egyetlen hibája, hogy a világ másik végén él és úgy érzem sosem fogok vele találkozni(bár a remény hal meg utoljára) :D és a link: http://www.youtube.com/watch?v=rSRQjO-bpIA

Emlék

Esik a hó. Tudom nem nagy dolog,de kimentem az udvarra és megláttam az utcai lápmák fényében a hó"fúvást" hangulatosnak találtam így felvettem egy kabátot ami kéznél volt és kiálltam az udvar közepére. Nemtom milyen indíttatás volt; de annak ellenére, hogy most borzalmasan fázom nagyon jó érzés volt kint állni. Egyszerre megnyugtató és félelemkeltő; ha a természet erejére gondolok.

Az egész eszembe jutatta amikor úgy két éve fent voltunk Galyatetőn és csak mi voltunk a szálláshelyen anyával; a barátnőjével meg a kislányával, akit a testvéremként szeretek. Egy nagy kirándulás után a hóban, mi fiatalabbak már vagy egy fél órával korábban visszaértünk a szállásra és elkezdtem melegíteni a kaját, közben ki-ki nézve az ablakon figyelve a sötétedést; amíg Csenge bent aludt a fáradságtól. Persze megihletett egy gondolat kerekedett belőle, amit már nem is tudom, hova írtam fel, de tudom, hogy nagyon érzelmes volt (nem érzelgős) csak a borongós lelkemből jött ki. Na ez a hóesés most visszahozta azt a pillanatot. És ez asszem jó... :D

Beköszönő

Szóval, gondoltam blogom elején kellene valami kis "bemutatkozást" csinálnom. Az eredeti nevem Lívia, de majdnem minden barátom Liának hív, ezért szinte mindenhol így szerepelek a neten.

Magamról annyit, hogy elsőéves vagyok az ELTE-n és nagyon élvezem a légkört, bár most a vizsgaidőszakban többször elgondolkodtam, hogy biztosan akarom-e csinálni, amit csinálok (óvodapedagógia).

Hobbijaim a zenehallgatás és éneklés; évek óta mondják, hogy menjek énekelni, de eddig még nem csináltam; majd egyszer. Emellett az elmúlt 11 évben 3 különböző hangszeren tanultam 6 évet hegedűn, majd 5 éven keresztül párhuzamosan tanultam gitáron és zongorán; de mindet csak szórakozásnak szántam, sosem akartam zenész lenni, mert a nővérem az és tudom, hogy milyen nehéz csinálni azt.

Emellett sportolok is, röplabdázom és az egyetemek közötti bajnokságban játszunk a csapattal; ahhoz képest, hogy egészen kezdő csapat voltunk, sikerült az őszi szezont 3.ként zárnunk a csoportunkban; így nem jutottunk fel a magasabb kategóriába; de ez nem is baj, mert így több esélyünk van megnyerni a tavaszi idényt.
És ha még nem lenne elég sorozat és film függő vagyok. Most párhuzamosan 15 sorozatot nézek, de majd a későbbiekben kitérek mindre; az egyik legfontosabb az egészből azonban a Glee, amit nem is csoda, hogy szeretek ennyi év zene tanulás után.

Kedvenc fiatal színészem abszolúte csak egy van Darren Criss, aki bármit csinál, én leborulok előtte. Szerintem messze nem volt ilyen tehetséges színész/énekes/dalszerző a földkerekségen; talán Wood Allen-i magaslatokba is felér egyszer, persze nem ugyanabban a műfajban. :)
A befutottabb színészek közül nem tudnék mondani egy kedvencet; mert nagyos sok van :) Ugyanez áll a színésznőknél, mert még nem találtam meg a tökéletes "bálványt".

A zenében, pedig kicsit oldschool vagyok, ahogy egyik barátnőm mondta rám; inkább az a zene áll hozzám közelebb, aminek még van zenéje; a szövege értelmes, van mondanivalója(pl: P!nk)
Persze nem ítélem el a duc-duc zenét, meg a mostanában divatos zenéket sem; van egy-két jó közöttünk, azt elismerem :)

Könyvmoly is vagyok és én magam is írok regényeket, mert egy idő után elegem lett abból, hogy bármilyen filmről 10 perc után le tudom vonni a végkövetkeztetést és elmondok mindent róla, úgy, hogy sosem láttam azelőtt :)
Több regényem is van, de igazándiból nem nagyon fejeztem be egyet sem; mert mindig közbejött valami más :D De most van egy (a másik blogomban olvasható lesz) amit szeretnék befejezni, mert eléggé olyan erősnek érzem a sztorit, hogy valamikor majd a jövőben kiadathassam; vagy beküldjem valamilyen pályázatra.



A mai naphoz pedig csak annyit fűznék, hogy pont egy éve volt a szalagavatóm; ami elég felemásra sikerült anno; de szerintem sokat tanultam belőle. Azóta már meg volt a gimim idei szalagavatója ugyanott (Pestszentimrei Sportkastély) és olyan öregnek éreztem magam ott; pedig olyan barátnőim is voltak velem, akik még előttem végeztek...

Megfogadtam, hogy mindennap rakok ki valami zenét is a bejegyzéseim mellé; hát a maival a szalagavatómnak akarok emléket állítani; mert erre keringőztünk; a másik meg az osztálytáncunkban volt: http://www.youtube.com/watch?v=Urdlvw0SSEc