Pain

Ma láttam Kölyköt az utcán. Egy nálunk felkapott utcai kajáldánál állt a Kálvinon. Elmentem mellette és még ennyi idő után is megdobbant a szívem. Nagyon szerettem régen - döbbentem rá. Túlságosan is. Jobban, mint ő valaha megérdemelte volna... Szóval pont telefonáltam és a metrólejáró előtt megfordultam, hogy a felszínen beszéljek anyával; meg hogy titkon visszanézzek Rá. Nem tudtam eldönteni, hogy sorban áll, vagy csak vár valakit. És mivel az össze béna amerikai romkom kínosabbnál kínosabb jelenete lejátszódott a fejemben, nem is beszélve a beszariságomról - mentségemre szóljon, lekopott a fearless runám - nem mentem oda hozzá köszönni. Mert nem tudom, hogy reagált volna... Amúgy miért is foglalkozom vele??? Le kéne szarnom és nem zavarnom őt többé. Nincs rám szükség. Soha nem is volt. Soha nem is szeretett, vagy kedvelt. Én csak egy rangon aluli "udvarlója" voltam. Egy a rajongói klubból. Egy veterán. :) Mert bárki is mondja, hogy nincs neki, én TUDOM, hogy van neki. Mármint nem szervezett fangirl-ökről van szó, de bárhova teszi be a lábát, mindig körülrajongja egy-két (vagy legalább 10) lány. De mégsem tudom figyelmen kívül hagyni, mert ő is egy részem lett azzal például, hogy bizonyos szokásait átvettem. Pedig muszáj lesz búcsút inteni neki, mert valszeg egy egészséges kapcsolatom van kibontakozóban. Jesszus, ezt leírtam? Basszus, jobb lenne nekem magányosan. Pedig törődök a környezetemben lévő hozzám közel álló személyekkel. Akkor mégis mi a probléma??? ... Van egy személy, aki (szerintem) érdeklődést mutat irántam. Mi lenne, ha most az egyszer nem szarnám el? Attól függetlenül mondom ezt; hogy valójában nem is akarok vele kapcsolatot. SHIT! Ezt is leírtam? Ez ugyanis az egyik legnagyobb dilemmám mostanában: egyik pillanatban úgy érzem, hogy igenis kell; másik pillanatban pedig nem. Áh! Látszik, hogy nő vagyok. De persze alá tudom támasztani, hogy miért nem kéne összejönnünk: mindketten csak pótlékot lehetünk a másiknak,mert másokért sokkal jobban oda vagyunk és a barátságunk pedig szorosabb, mintsem pótlékok legyünk. De olyan jó, amikor néha titkon megsimogatom a karját, vagy ő az enyémet! Áh! Gratulálok Lia, kölyökből megint eljutottál Alcide-ig. *Tapsvihar* Szóval visszatérve az eredeti témára: úgy elmondtam volna Kölyöknek, hogy nem "harapok" és már nem is érdekel úgy; de azzal, hogy  kiléptünk egymás életéből; az enyémben egy hatalmas űr keletkezett; amit más már nem igen tud betölteni. Remélem ezt soha nem fogja elolvasni!

(Are you) Having my baby

Ok. Ez már nem éppen aktuális, hiszen a drága nővérem már 9 hónapja volt terhes, de valahogy amikor megláttam tegnap megint Kevét, akkor ez a szám ugrott be :D Szóval szerda este én olyan fél 8 tájt értem a kórházba és majdnem éjfél volt, amikor eljöttünk. A nővéremmel végig bent volt a párja, aki kb fél óránként kijött elmondani, hogy hol tartunk, majd úgy fél 11 kor megjelent egy tök csöndes nagy szemeket meregető csöppséggel. Persze azonnal fényképeztem de ha nem haragszotok meg, akkor ezt itt nem tenném közzé, merthát mégis :D Szóval mindenki makk egészséges, bár a picike nem sokat sír. tegnap is bent voltam de nagyon zavar, hogy még egyáltalán nem foghatom meg és csak üvegen keresztül láthatom. Pedig már úgy megfognám a kezét vagy a pici lábikóját. remélhetőleg legkésőbb hétfőn hazajöhetnek és akkor kaphat már tőlem egy kis szeretgetést. Amúgy elég furcsa, hogy olyan felfoghatatlan még a dolog. És most én vagyok olyan, mint egy terhes nő, percenként elbőgöm magam. Na jó, inkább lépek, mielőtt megint rámjön az 5 perc :)

Come What May

Ez most nem lesz hosszú. Igazából csak egy emlékeztető magamnak, hogy milyen elképesztő barátaim vannak és minden nap hálát kell ezért adni.

Egy idézet, ami egy beszélgetésről jutott eszembe:
"Ó, ennyi csak, mi tudható, szeretni kell és szeretve lenni jó " (Moulin Rouge)

És egy szám, ami lehet, hogy egy kis idő múlva aktuális is lesz (???)
persze megint a Glee-s feldogozás, Darren miatt :D (meg persze Chris miatt is :D)

Freaking out

Utolsó előtti vizsga. Vizsgára való felkészülés újfent szintén nulla. Csak ahogy mindig szoktam. Leülök a gép elé jó esetben 1kor, hogy aztán hajnali egykor nézzek az órára és rájöjjek, hogy megint elb*****m egy napot. Csak a szokásos bénaságom. A hétvégén rendbe raktam a Glee-s mappámat, sorba állítottam az összes zenét abba a sorrendbe, ahogy elhangzanak a részekben. Ehhez persze át kellett pörgetni a részeket. Nem kis meló volt, de nagyon élveztem. :D Szóval ezzel töltöttem az időm nagy részét. Viszon eddig minden vizsgámon meg tudtam ugrani a 3as szintet, ami ugyan nem jó, de lesz majd jobb is alapon, elmegy.(1.hiba) És úgy éreztem ez is ilyen lesz. Persze nem lett. Alapból úgy kezdődött a napom, hogy kifordítva vettem fel a zoknimat, amit jó jelnek vettem és úgyhagytam. (2. hiba) Közbeszólt az is, hogy  a metró nem járt és végig kellett kerülnöm a fél városon és 20 percet késtem, még jó, hogy szóbeli vizsga volt. (3.hiba) Aztán K. pont kijött (mostanában kezdünk "bestik" lenni, hogy nagyon "trendin" fejezzem ki magam. De K mellett tudok az lenni a Glees családomon kívül, aki vagyok). Szóval K. pont kijött és 5öst kapott. És tartotta bennem a lelket, amíg be nem mentem és még meg is várt a lelkem. :D <3 (hatalmas cuppanós puszi és óriás szív neki)
Na, szóval bemegyek és fent hagyom a rózsaszín napszemüvegem (4.hiba). Kihúzom a tételt, családszocializáció. F**k yeah, ehhez még hozzá is tudok szólni. Jó, megvárom, míg az előttem lévő 3 lány felel, akik kb mind 3as vagy 2est kaptak, mert nem nagyon tudták a tételeiket(amiket persze én nagoyn jól tudtam.)
Szóval végre elkezdek beszélni, mire a tanár kb végig beleszólt. F**k yeah. Elmondok mindent, amit tudok, de a megszakítások miatt ugye nem számítok valami jó feleletre. Elismerem, volt, amit kihagytam és fontos dolog volt. Na és akkor ezeket a fontos dolgokat a tanár megpróbálta belőlem kihúzni. Na itt sírtam majdnem el magam. De félreértés ne essék. Nem azon akadtam ki, hogy nem tudok valamit és félek, hogy megbukom, hanem azon ami maga az elmélet. Ugyanis a családi szocializáció 4 alapfunkciója van, és ezeket a saját családomból kiindulva próbáltam összeszedni. (Mindig ezt csinálom. Ha nem tudok valami elméleti anyagot, akkor a gyakorlatból próbálok visszakövetkeztetni) Tehát ebből ami kicsapta nálam a biztosítékot, az a "pszichés biztonság kialakulása" aka. ahova hazamész ott jól érezd magad és a problémamegoldásban segítsen a családod, illetve támogassanak és elfogadjanak. Ugyanis ez nálunk abszolúte NINCS. És belegondoltam, hogy az érettségim óta úgy kell leülnöm tanulni, hogy a drága apám és anyám is azzal egzecíroztat, hogy "csak nem facebook-ozol?" "Mi lenne ha végre elkezdenél tanulni?" AMIKOR NEM LÁTJÁK, HOGY ÉPPEN MIT CSINÁLOK A GÉPEN. A másik meg a drága,egyetlen nővérem, aki amikor felhívtam megkérdezni, hogy hogy van (lévén terhes és egy hete kellett vna szülnie), majd kilyukadunk ott, hogy vizsgáztam ma és kettes lett (ja igen,végül csak görbült) egy ezredmásodpercig nem volt képes együttérzést tanúsítani, hanem rögtön szidni kezdett, aminek következményeképp jó nagyot sírtam (és nem azért mert kettes lett, hanem mert elég érzékenyen érintett a téma). Egyedül talán Mama a megértő mind közül, mert őt nem az érdekli, hogy hanyas, hanem hogy megvan, mert tudja, hogy nem a jegy számít, hanem, hogy megálljak a lábamon. Amit végülis anya is elmond, hogy ő is csak ezt szeretné látni, csak benne meg az a tüske van, hogy ő is ugyanezt csinálta ugyanitt és nem akarja, hogy ugyanarra a sorsa jussak, mint ő. De akkoris. Bizonyos hibákat el KELL követni, hogy az ember tanuljon. Oké, a közmondások nem erről szólnak, de leszarom.


Na, viszont most lejött az A Mother's Nightmare ami egy amcsi film és egy kedvenc fiatal színészem (Grant *superhot* Gustin) játssza a főszerepet és már régóta vártam, hogy megnézhessem. Let's go! :D (Btw: Ez egy igaz történeten alapuló kicsit thriller sztori :D)

Darren Criss 1.

Feltehetőleg elég sok hasonló című poszt lesz még itt, ezért kapott a cím egy 1-es számot. :D
Rajongója vagyok ennek a 'cisco-i srácnak, aki akaratlanul is sokat tanított nekem. Illetve nem is tanított, hanem bebizonyította, hogy igenis vannak még olyan "celebek" mint akik a fejemben élnek. Bebizonyította többek között,hogy igenis lehet egy sztár emberséges, kedves, foglalkozhat a rajongóival és nem csak a pénze miatt lehet híres, hanem a tehetsége miatt is. Persze ehhez sokat kell próbálkozni, soha nem szabad feladni, és jókor kell lenni jó helyen. Szóval jó nagy adag szerencse kell hozzá.

Aztán meg azon gondolkodtam el, hogy mindenki életébe kell legyen egy Darren Criss. Egy fiú, aki nem biztos, hogy a pasid, de nagyon jól ismer, elfogad olyannak,amilyen vagy, megnevettet,  benne van minden hülyeségben, amit kitaláltok a bandával, de ettől függetlenül lehet vele komoly dolgokról is beszélni és persze végül, de nem utolsó sorban dögös. Hát ezt így végignézve még hosszan sorolhatnám a Darren Criss-eink tulajdonságát, de leragad a szemem. Mindegy. Végülis, szerintem ez eleget mond. És belegondolva a saját életemben úgy 4 pasit tudok megnevezni, aki valamilyen úton-módon a Darren Crissemnek mondható. Most nem említenék neveket, de ebből a 4 srácból szerintem 2 tudná magáról, ha ezt olvasná XD A maradék 2 pedig éppen túl messze van tőlem, de egyről biztosan tudom, hogy bármikor beszélhetnék vele, egyről pedig csak remélem, hogy az életünk még keresztezi egymást és az nem az esküvője lesz, ahol megkeseredett vénlányként fogok megjelenni. Hm. Darren Crissből indultam ki és megint eljutottam az önsajnáltatásig. Gratulálok Lia! *önpacsi* I'm so messed. Szóval inkább lépek. Bye 4 now! :D