Utolsó előtti vizsga. Vizsgára való felkészülés újfent szintén nulla. Csak ahogy mindig szoktam. Leülök a gép elé jó esetben 1kor, hogy aztán hajnali egykor nézzek az órára és rájöjjek, hogy megint elb*****m egy napot. Csak a szokásos bénaságom. A hétvégén rendbe raktam a Glee-s mappámat, sorba állítottam az összes zenét abba a sorrendbe, ahogy elhangzanak a részekben. Ehhez persze át kellett pörgetni a részeket. Nem kis meló volt, de nagyon élveztem. :D Szóval ezzel töltöttem az időm nagy részét. Viszon eddig minden vizsgámon meg tudtam ugrani a 3as szintet, ami ugyan nem jó, de lesz majd jobb is alapon, elmegy.(1.hiba) És úgy éreztem ez is ilyen lesz. Persze nem lett. Alapból úgy kezdődött a napom, hogy kifordítva vettem fel a zoknimat, amit jó jelnek vettem és úgyhagytam. (2. hiba) Közbeszólt az is, hogy a metró nem járt és végig kellett kerülnöm a fél városon és 20 percet késtem, még jó, hogy szóbeli vizsga volt. (3.hiba) Aztán K. pont kijött (mostanában kezdünk "bestik" lenni, hogy nagyon "trendin" fejezzem ki magam. De K mellett tudok az lenni a Glees családomon kívül, aki vagyok). Szóval K. pont kijött és 5öst kapott. És tartotta bennem a lelket, amíg be nem mentem és még meg is várt a lelkem. :D <3 (hatalmas cuppanós puszi és óriás szív neki)
Na, szóval bemegyek és fent hagyom a rózsaszín napszemüvegem (4.hiba). Kihúzom a tételt, családszocializáció. F**k yeah, ehhez még hozzá is tudok szólni. Jó, megvárom, míg az előttem lévő 3 lány felel, akik kb mind 3as vagy 2est kaptak, mert nem nagyon tudták a tételeiket(amiket persze én nagoyn jól tudtam.)
Szóval végre elkezdek beszélni, mire a tanár kb végig beleszólt. F**k yeah. Elmondok mindent, amit tudok, de a megszakítások miatt ugye nem számítok valami jó feleletre. Elismerem, volt, amit kihagytam és fontos dolog volt. Na és akkor ezeket a fontos dolgokat a tanár megpróbálta belőlem kihúzni. Na itt sírtam majdnem el magam. De félreértés ne essék. Nem azon akadtam ki, hogy nem tudok valamit és félek, hogy megbukom, hanem azon ami maga az elmélet. Ugyanis a családi szocializáció 4 alapfunkciója van, és ezeket a saját családomból kiindulva próbáltam összeszedni. (Mindig ezt csinálom. Ha nem tudok valami elméleti anyagot, akkor a gyakorlatból próbálok visszakövetkeztetni) Tehát ebből ami kicsapta nálam a biztosítékot, az a "pszichés biztonság kialakulása" aka. ahova hazamész ott jól érezd magad és a problémamegoldásban segítsen a családod, illetve támogassanak és elfogadjanak. Ugyanis ez nálunk abszolúte NINCS. És belegondoltam, hogy az érettségim óta úgy kell leülnöm tanulni, hogy a drága apám és anyám is azzal egzecíroztat, hogy "csak nem facebook-ozol?" "Mi lenne ha végre elkezdenél tanulni?" AMIKOR NEM LÁTJÁK, HOGY ÉPPEN MIT CSINÁLOK A GÉPEN. A másik meg a drága,egyetlen nővérem, aki amikor felhívtam megkérdezni, hogy hogy van (lévén terhes és egy hete kellett vna szülnie), majd kilyukadunk ott, hogy vizsgáztam ma és kettes lett (ja igen,végül csak görbült) egy ezredmásodpercig nem volt képes együttérzést tanúsítani, hanem rögtön szidni kezdett, aminek következményeképp jó nagyot sírtam (és nem azért mert kettes lett, hanem mert elég érzékenyen érintett a téma). Egyedül talán Mama a megértő mind közül, mert őt nem az érdekli, hogy hanyas, hanem hogy megvan, mert tudja, hogy nem a jegy számít, hanem, hogy megálljak a lábamon. Amit végülis anya is elmond, hogy ő is csak ezt szeretné látni, csak benne meg az a tüske van, hogy ő is ugyanezt csinálta ugyanitt és nem akarja, hogy ugyanarra a sorsa jussak, mint ő. De akkoris. Bizonyos hibákat el KELL követni, hogy az ember tanuljon. Oké, a közmondások nem erről szólnak, de leszarom.
Na, viszont most lejött az A Mother's Nightmare ami egy amcsi film és egy kedvenc fiatal színészem (Grant *superhot* Gustin) játssza a főszerepet és már régóta vártam, hogy megnézhessem. Let's go! :D (Btw: Ez egy igaz történeten alapuló kicsit thriller sztori :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése